Immár ötödik alkalommal szervezte meg a Bakonysárkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat a Rozmaring Kulturális Napokat. Az eseménysorozat legkiemelkedőbb programja ebben az évben is a hazai és vendégcsoportok zenés, táncos műsora volt. Május 12-én legalább ötszáz résztvevő élvezhette a nemzetiségi programot. A jelenlévőket Ősz Ferenc polgármester köszöntötte, a műsort Czunyiné Dr Bertalan Judit országgyűlési képviselő nyitotta meg. A moderátor Szabó Magdolna német nemzetiségi tanárnő volt.

 

A hazai szereplők mindig nagy sikert aratnak. Így volt ez ebben az évben is. „A muzsika hangja” című zenés műsorban nemzetiségi iskolánk tanulói mellett szülők, óvodapedagógusok és könyvtárosunk is részt vett.

 

Tamaskovics Anikó ének-zene szakos tanárnő felkészítésével elsősorban 3. osztályos tanulóink adtak elő hangszeres és énekes produkciókat a szülők és a közönség nagy örömére.

 

A Móri Edelweiss Német Nemzetiségi tánccsoport a Rozmaring Kulturális Napok kezdete óta rendszeresen fellép a műsorban, mindig sikerrel.

 

A Pusztavámi Német Nemzetiségi Tánccsoport, aki több mint fél évszázados múltra tekint vissza, második alkalommal járt programunkon. Fellépésüket nagy taps követte.

 

Először látogatott hozzánk Szárról a Gaudi Buam Zenekar, akit nemcsak élvezettel hallgatott a közönség, de sokan táncra is perdültek zenéjük hallatán.

 

A Kecskédi Néptánccsoport Egyesület saját zenekarral és két korcsoporttal is fellépett. A szenior és az ifjúsági csoport váltva mutatta be koreográfiáit. Fiatalok és felnőttek egyaránt sikert arattak.

 

Már a műsor kezdetétől felkeltette a közönség figyelmét a Csehországból érkező morva népviseletbe öltözött csoport. A színpadra lépve aztán mindenki megcsodálhatta zenéjüket és táncukat is. A csoport településünk testvérvárosából, Bulharyból érkezett. Az estig tartó kulturális programot az ő műsoruk zárta és koronázta meg.

 

Benisné Manner Melinda

Bakonysárkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke