Egy évvel ezelőtt keltette fel érdeklődésünket a Gördülő Zöldítő program, melynek célja az erdei iskolai programok „házhoz szállítása”. A megvalósítás során az általános iskolákban érdekes, interaktív foglalkozások formájában kerül sor a természet gyermek közelbe hozására.  Igazi különlegesség, hogy mindez egy jurtában valósul meg. Meghívtuk az alapítványt és egy év kitartó várakozás után meg is érkeztek hozzánk. Megérte a várakozás, mert a program nagyon tetszett alsós kisdiákjainknak. Székely Emese munkaközösségvezető így számolt be az eseményről:

Hétfőn kora reggel, különös feliratú kisteherautó gördült iskolánk műfüves pályájának bejáratához. Nemsokára három férfi hatalmas csomagokat rakott ki az autóból, és az iskolába igyekvő tanulók láthatták, amint lassan alakulnak egy jurta körvonalai. Pár perc múlva nagy érdeklődéssel álltuk körbe a látványosságot, és örömmel ismertük fel a nemrég tanult jurta részeit. A gyerekek már ezzel is nagyon elégedettek voltak, pedig a lényeg még ezután következett. A Gördülő Zöldítő Alapítvány előadója kedvesen hívogatta a gyerekeket a szépen berendezett sátorba. A szokatlan hangulatú belső tér elvarázsolta már a kis elsősöket is, de az összes alsó tagozatos kisdiákot, akik kíváncsian várták, mit is tartogat számukra a rendhagyó környezetismeret óra. Az előadó a környezetünkben élő állatokról mesélt és mutatott csodálatos képeket. Kérdéseire lelkes kisdiákok keze lendült a magasba és örömmel tapasztaltuk, hogy válaszaik helyesek és választékosak voltak. Az új információkat is szívesen hallgatták, kérdezgettek, rendezgették a hallottakat eddigi ismereteik közé. Különösen az emberi vigyázatlanság, a környezetszennyezés miatt életveszélybe került állatok fotóit nézték sajnálkozva, érezhető volt a feszült csendben, hogy azonnal indulnának menteni. Reméljük lelkesedésük felnőtt korukig is kitart, és nem feledkeznek meg arról, hogy a gondatlanul erdőbe, vízbe dobott szemét (lámpabúra, befőttesüveg, fémdoboz, műanyagfólia stb.) egy-egy állat pusztulását okozhatja.

 

 

Köszönjük az értékes és izgalmas előadást!

Benisné Manner Melinda