Évtizedek óta tartó hagyomány, hogy a Költészet napjához kapcsolódóan járási szavalóversenyt szervez iskolánk. Ebben az évben Rumán Sándor magyar szakos kollégánk köszöntötte a rekordszámú résztvevőt. Összesen 53 versenyző jelentkezett a megmérettetésre.

A verseny izgalmainak oldására a Kifordítva Együttes „Költészet a zene szárnyán” című műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A megzenésített versek és a verseknek tekinthető könnyűzenei szövegek egyaránt nagy sikert arattak a közönség körében.

 

Ezt követően került sor a versenyre, melyet négy korcsoportban szerveztünk.

Az első-második osztályosokat Vinkovits Katalin és Krichó Krisztina pedagógusok értékelték.

1.helyezett Letenyei Kata, Kisbér

2.helyezettek (megosztva) Ruff Eleonóra, Bakonyszombathely és Magyar Zoé, Kisbér

3.helyezettek (megosztva) Nagy Mia Tímea, Ászár és Kocsis Mira, Súr

Különdíjas: Schmerl Kira, Bakonysárkány

A harmadik-negyedik osztályos korcsoportban Róth Ilona és Kökény Kitti voltak a zsűritagok.

1.helyezettek (megosztva) Varga Ádám, Bakonysárkány és Horváth Rebeka, Kisbér

2.helyezettek (megosztva) Gellér Fruzsina, Súr és Csóka Emerencia, Bakonysárkány

3.helyezettek (megosztva) Molnár Dorka, Bakonysárkány és Egri Noel, Bakonysárkány

 

Az ötödik-hatodik osztályos mezőnyt Ihászné Erdélyvári Csilla és Buda-Rácz Éva tanárnők pontozták.

1.helyezettek (megosztva) Molnár Rebeka, Bakonysárkány és Szemetei Lilian Zille, Kisbér

2.helyezett Benis Benedek, Súr

3.helyezett Balogh Petra, Kisbér

A hetedik és nyolcadik osztályosoknál Kemény Péterné és Szabó Magdolna voltak a zsűritagok.

1.helyezett Takács Dominik János, Bakonysárkány

2.helyezett Vachtler Ágnes, Súr

3.helyezett Geszler Ádám, Bakonyszombathely

 

A díjazott tanulók oklevelet és könyvjutalmat kaptak. Minden versenyző egy emléklapot és kerámiadíszt vehetett át. Az okleveleket Rumán Sándor, a kerámia díszeket Székely Emese készítette. Köszönet a zsűrinek és iskolánk minden dolgozójának, aki munkájával segítette a rendezvény színvonalas megvalósítását. Köszönet a Szabó családnak a virágkompozíciók felajánlásáért.