Június 12-én szerdán reggel kirándulni indultunk a Velencei-tóhoz vonattal. ahol is 30 km hosszú kerékpáros tókerülés, valamint 2 km hosszú sárkányhajózás várt ránk. A kerékpározás néhányunknak kicsit fárasztó volt, hiszen ülni a számítógép előtt sokkal könnyebb. Útközben megtudtuk, hogy Sarvaicz Lajos „tóbírónak” miért emeltek keresztet. Pákozdon megtudtuk, hogy Miska huszár 13 méteres szobra miért hasonlít az ólomkatonához.A katonai emlékhelyen felelevenedett bennünk, amit történelem órán tanultunk az 1848. szeptember 29-én lezajlott győzedelmes pákozdi csatáról, Móga János altábornagyról.Innen sárkányhajóhoz gurultunk, majd áteveztünk Gárdonyból Agárdra Gábor bácsi ütemes dobjátéka kíséretében. Itt fogyasztottuk el a kemencés lángost. Jól esett.

 

 
Utolsó állomásunk az agárdi szabad strand volt, ahol mindenki, akinek kedve volt, jót csobbanhatott a Velencei-tó hűsítő vizében. Este negyed nyolckor értünk haza fáradtan, napbarnítottan.

Rumán Sándor, osztályfőnök