BESZÁMOLÓ
Határtalanul program -„Elek apó meséi I”- Legendák és mondák nyomán Erdélyben
Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2021/1-000083
A pályázaton elnyert összeg: 4.999.375 Ft volt, mely fedezte a szállás, az étkezés, a belépők, az utasbiztosítás és az utazás költségeit.
A Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola, mint társpályázó vett részt 2022.04.20-24. között a Határtalanul programban, közösen a Császári Zrínyi Ilona Általános Iskolával.Iskolánkat 24 fő 7. osztályos tanuló és 2 kísérő pedagógus képviselte.
A kirándulást megelőzően a tanulók kis csoportokban ppt-ben feldolgozták egy-egy nap programjait, majd bemutatták társaiknak. Ebben segítségükre voltak a programban résztvevő pedagógusok. Így a pályázatban tervezett 2015 km mindenki számára virtuálisan ismert volt.
Ezzel párhuzamosan az intézményvezetővel közösen tájékoztattuk a szülőket is a kirándulás megvalósításáról, az előttünk álló feladatokról, teendőkről.
Az öt napos tanulmányi kirándulás első napján, kora reggel indultunk Erdélybe. A határátkelést követően első utunk az aradi megbékélés parkba vezetett, ahol meglátogattuk a Szabadság szobrot és a 13 aradi vértanú nyugvóhelyét. Megtekintettük Arad nevezetességeit is. Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát kerestük fel, ahol kívülről megnéztük a Bethlen- kastély épen maradt lakótornyát, amelyet a Böjte Csaba ferences szerzetes Szent Ferenc Alapítványa mentett meg.
Ezután folytattuk útunkat Déva felé. A vár meghódítását követően, a kúp alakú hegytetőről gyönyörködhettünk az elénk táruló panorámában. A szálláshely elfoglalását követően a vacsora elfogyasztásával zártuk a napot. Tanulóink nyugtázták, hogy számos történelmi és néprajzi ismerettel gazdagodtak a nap folyamán.

 

 
A második nap reggelét a dévai Szent Ferenc Alapítványnál kezdtük. Átadtuk az itthonról vitt adományokat az ott nevelkedő gyerekeknek, akik nagyon örültek az édességeknek, iskolánkban nyomtatott 3D játékoknak, alkotópadlásunkon készült kerámiának, és könyveknek. Ezután Vajdahunyadra utaztunk, ahol meglátogattuk a Hunyadi- Bethlen várkastélyt, majd városnéző sétát tettünk Nagyszeben gyönyörű óvárosában, a szászok földjén. Átmentünk a Hazugok hídján, ami szerencsére senki alatt nem remegett meg. Később megemlékeztünk az első erdélyi országgyűlésről, Fehéregyházán pedig koszorút helyeztünk el az Ispánkútnál, a Petőfi feltételezett elestének helyén felállított emlékműnél. Nyikómalomfalván szállásadóink három fogásos vacsorával vártak bennünket. Élményekben gazdag napnak könyveltük el a második napot is.

 

 
Kirándulásunk harmadik napja városnézéssel kezdődött a magyarlakta Székelyudvarhelyen.
Felkerestük a Vasszékelyt, a Nemzeti szoborparkot és a Tamási Áron Gimnázium impozáns épületét is. Az ebédet Güdüctelepen fogyasztottuk el, ahol házi finomságokat kóstolhattak meg a gyerekek. A következő állomás Erdély legvadregényesebb tava, a Gyilkos-tó volt.
Több legendát is hallhattunk a keletkezéséről, amelyek eltértek a gyerekek által ismertektől. Sajátosságát az elárasztott fenyőerdőből visszamaradt, facsonkokkal teletűzdelt, zöldes árnyalatú vízfelület adja, amiben hosszasan gyönyörködhettünk. Ezután meghódítottuk a sziklafalakkal szegélyezett Békás-szorost. A hat kilométeres túra során mindenkinek káprázatos élményben volt része. Áthaladtunk a Pokol-kapuján és a Pokol-tornácán is. Megcsodáltuk a lélegzetelállító, 200-300 m magas függőleges sziklafalakat. Kellemesen elfáradva tértünk vissza a szállásra, ahol ismét három fogásos, finom vacsora várt minket.

 

 

A negyedik nap reggelén Farkaslakára kirándultunk. Itt megemlékeztünk a legnagyobb székely népi íróról, Tamási Áronról és megkoszorúztuk a Trianoni emlékművet. Ezután Korondra utaztunk, ahol látogatást tettünk Ilyés Vészti Mihály hagyományőrző fazekas családnál. Betekinthettünk a mesterség rejtelmeibe és még egy kis ajándékot is választhattunk magunknak. Sétát tettünk a főutcán található állandó kirakodóvásárban is, majd a tordai sóbányába utaztunk. Megérte a 13 emeletnyi lépcsőzés lefelé, mert a mélyben egy igazán mágikus birodalom várt minket. A hatalmas sófalak között kipróbálhattuk az óriáskereket, golfozhattunk és pingpongozhattunk is. A Tordai-hasadékot az időjárásnak megfelelő távolságból tekintettük meg, de így is fantasztikus látványban volt részünk. Az élményekben
gazdag napot finom vacsorával zártuk.

 

 
Tamási Áron megragadó sorai, mely szerint: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” megerősítette bennünk azt az örök igazságot, hogy miután megismertünk mindent a nagyvilágban, amennyire lehetséges térjünk vissza oda, ahol otthon lehetünk. Így lett kirándulásunk ötödik, egyben utolsó napjának jelmondata: OTTHONRÓL HAZA.
Erdélyi barangolásunk utolsó napján Kolozsvárra látogattunk. Itt megnéztük a gótikus Szent Mihály templomot és a mellette álló Mátyás szobrot, melyet Fadrusz János alkotott.️

Elsétáltunk Mátyás király és Bocskai István szülőházához is, ahol idegenvezetőnktől sok érdekességet tudhattunk meg.
A Házsongárdi temetőben felkerestük a magyar művelődéstörténet nagyjainak, köztük Laborfalvi Rózának és Kós Károlynak nyughelyét.
A kalotaszegi Körösfőn megnéztük a négy fiatornyos, zsindelytetős, festett fakazettás mennyezetű, belső falfreskókkal és kalotaszegi hímzett díszítésekkel büszkélkedő református templomot.


Csodás élmények, felejthetetlen pillanatok voltak mindenki számára.
Aztán otthonról hazaindultunk. Fáradtan, de élményekben gazdagon érkeztünk meg otthonainkba az esti órákban.

 

 

A kirándulást követő héten 04.28.-án osztályfőnöki órán értékeltük az öt napos kirándulás eseményeit. Képek segítségével felelevenítettük a látottakat, tapasztaltakkat. Tanulóinkban a magyarság számára fontos történelmi eseményekről, a külhoni magyarság kultúrájáról, népszokásairól hallottak új értelmet nyertek.
Az egész napos témanapon a kirándulás résztvevői megosztották friss élményeiket iskolánk többi tanulóival. A vetítés során újraélték az öt nap programjait és elmesélték saját élményeiket is. Egy részük a hallottak, látottak alapján plakátot készített, mások kvíz játékban, keresztreitvényekben fitogtatták történelmi és földrajzi tudásukat.

A Határtalanul pályázatunkhoz kapcsolódott a Felvidékről hozzánk érkező Kicsi Hang együttes verséneklő előadása, melyen a Magyarság Házának közreműködésével május 2.-án volt alkalmunk részt venni. Az együttes csodás pillanatokat okozott felsős tanulóinknak. A megzenésített versek nemcsak a diákok zenei élményeit, hanem irodalmi ismereteit is bővítették.