Elsőseink nemrég büszkén látogattak vissza az óvodába, hogy megmutassák, mennyi mindent tudnak már németből a mindennapos nyelvóráknak köszönhetően. Először német dallal köszöntötték kis barátaikat és az óvó néniket, majd közös játék következett a színekkel, betűkkel, gyümölcsökkel és iskolai tárgyakkal. A látogatás a gyerekek által készített apró ajándékok átadásával zárult: azokat a játékaikat rajzolták le, amiknek a nevét már németül is tudják. Úgy tűnt, sikerült kedvet csinálni az ovisoknak is a német tanuláshoz.

IMG_0879 IMG_0880

 

Szabó Magdolna

német nemzetiségi tanító

"Mit az Ég falára vérrel írtatok:

Emberek vagyunk, újra magyarok!"

Dutka Ákos

 

Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc 57. évfordulójára rendezett megemlékezésen tanulóink és tanáraink együtt szavaltak, együtt emlékezetek. A himnusz meghallgatása után Ősz Ferenc Polgármester Úr mondott beszédet, majd a diákok és pedagógusok műsora következett. A meghitt versek mellett, alkalomhoz illő dalok is felcsendültek az énekkarosok ajkáról, melyet az ötödik osztályosok tánclépésekkel is kísértek.

Az emlékműsor fáklyás felvonulással zárult.

01 09

A tanulókat Prosszerné Benczik Edit, Stipsitsné Tamaskovics Anikó és Molnár Gábor pedagógusok készítették fel.

Idén október 17-én, Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóján a Gárdonyi Emlékév kapcsán emlékeztünk meg az íróról és fő művéről, az Egri csillagok című történelmi regényről.

A gyerekek előzetesen vállalták, hogy felkészülnek bizonyos témakörökből, amelyet ismertetnek a többiekkel. Az ötödikesek Gárdonyi Géza életéről és Eger városáról gyűjtöttek anyagot, készítettek rajzokat. A hatodikosok az Egri csillagok forrásáról, az író előzetes munkájáról, illetve a regénnyel kapcsolatos előzetes gyűjtőmunkájáról számoltak be. A hetedikesek a regényről, a szereplőkről számoltak be, valamint illusztrációt készítettek a regényhez. A nyolcadikosok a regényből készült filmet mutatták be egy prezentáció keretében. A program kezdetekor közösen megtekintettük videón Tinódi Lantos Sebestyén: Summáját írom Eger várának című históriáját Béke Csaba előadásában.

A felső tagozatosok érdeklődve hallgatták a kiselőadásokat, nézték a prezentációkat.

A közel negyvenöt perc alatt számunkra eddig ismeretlen tényeket is megismerhettünk az író magánéletéről, főművéről és a filmről is.

A következő tanulók munkáit hallhattuk, láthattuk:

Mireider Rebeka, Molnár József. Láng Balázs, Dósa Gusztáv, Gerhard Márk, Molnár Mónika, Ramóna (5. o.)

Kicsi Alexa, Bodri Vanda, Benczik Petra, Pekács Gréta (6. o.)

Szrogh Zsanna, Kalányos Vivien, Molnár Krisztián (7. o.)

Fancsali Tibor (8. o.)

01 02

03 04

Rumán Sándor magyar szakos tanár

nemzetisgi_tant

Tájékoztatjuk a szülőket, hogy október 28-tól november elsejéig őszi szünet lesz. A szünet utáni első tanítási nap november negyedike.

Minden tanulónak és a családoknak jó pihenést kívánunk!

a_oszikosar