Július végén a fonyódligeti Erzsébet-táborban töltött 5 izgalmas napot iskolánk 15 tanulója, Márti, Tündi és Zsuzsa nénivel. Ez a hét számukra elsősorban a néptáncról szólt, hiszen naponta több órát táncoltak a gyerekek, elmélyítve, s tovább gyarapítva eddig megszerzett tudásukat. Külön élményt jelentett, hogy élő zenére táncolhattak, s egy fantasztikus énekes, Tintér Gabriella is segítette munkájukat. A legkisebbeket Molnár Gábor és Petneházy Kata, a középső korcsoportot Letenyei Gábor és Nagy Izabella tanította, a legnagyobbakkal Túri György és Letenyei-Schmidt Gyöngyi foglalkozott. Természetesen a táncon kívül más programokon is részt vettek a gyerekek. Hétfőn, az érkezést követő balatoni fürdés után táskát festettek, este pedig egy valódi balatoni szélvihar részesei lehetünk, partra csapó hullámokban gyönyörködhettünk. Kedden a táncé volt a főszerep, s mivel a szél lehűtötte a Balatont, fürödni sem tudtunk. Itt járt azonban az M1 stábja, s a Balatoni nyár július 31-i adásában, a 27. perctől látható összefoglalót rögzítették. A szerda mindenért kárpótolt minket. Délelőtt vízi kalandparkban töltöttük az időt, délután kézműves foglalkozás előzte meg a táncórát. Este diszkóba mentünk, majd következett az éjszakai bátorságpróba. 23 órakor indultunk útnak, teljes sötétségben, elemlámpákkal kellett teljesíteni 6 állomáson különböző ügyességi feladatokat. Nagyon izgalmas volt! Fél egykor kerültünk ágyba. Csütörtökön egy kis fürdést követően az Egy perc és nyersz! vetélkedőn vettek részt a gyerekek, nagyon ügyesek és bátrak voltak, jól teljesítettek. Vacsora előtt Czunyiné dr. Bertalan Judittal beszélgettünk, aki a délutáni táncpróbákat is meglátogatta. Esti fürdés volt az aznapi záró program. Gyönyörű volt az Aranyhíd, s a Badacsony mögött lenyugvó Nap. Pénteken délelőtt az utolsó táncóra következett. Ebéd után pedig az utolsó balatoni fürdés. Közben elkészítettük a csoport plakátját is, amit a többiekével együtt a következő turnus résztvevői csodálhatnak meg az ebédlő vagy a nagysátor falain. A délutáni Ki mit tud?-on is szerepeltek néhányan a csoportból, nagy bátorság kellett hozzá, hogy több száz idegen és a szakmai zsűri elé kiálljanak a nagyszínpadra. Heller Regina és Szimler Patrícia közösen mutattak be egy táncprodukciót, Mireider Rebeka pedig „kis Shakiraként” megnyerte a vetélkedő tánc kategóriáját, tánciskolai csoportokat is maga mögé utasítva. Este 8-tól, a táborzáró ceremónián néptáncosaink bemutathatták az egész tábor előtt, mit tanultak a héten. Végül diszkóval búcsúztattuk a hetet. Szombat reggel kicsit fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultunk haza. Sokan szívesen maradtak volna még egy hetet. Reméljük jövőre is lehetőségünk nyílik részt venni az Erzsébet-programban.

Szroghné Patvaros Zsuzsanna tanárnő

Kpkivgs1

További képek elérhetők itt.

 

 

 

powered by social2s