A vakáció előtti utolsó tanítási napon nehezen vehető rá a gyerek a tanulásra, komoly munkára. Hogy ez a nap maradandó élményeket nyújtson a gyerekeknek, játékos vetélkedőt szerveztünk, természetesen karácsony témában. A szórakoztató feladatokat a gyerekek magyar és német nyelven oldották meg, észre sem véve, hogy bizony szóismétlés, néphagyomány felidézés, agytorna is akad a feladatok között. A frissítést a tornateremben elvégzendő feladatok biztosították. A vegyesen összeállított csoportokban észlelhető volt, hogy a nagyobb, tapasztaltabb gyerekek szívesen segítik a kicsiket, útba igazítják, esetleg megvígasztalják, ha valamit nem értenek, nem tudnak megoldani. Persze nem is lenne gyerek a gyerek, ha nem várná izgatottan a jól megérdemelt jutalmat, melyet ebben az évben a Bakonysárkányi Német Kisebbségi Önkormányzat biztosított.

Székely Emese

munkaközösség vezető

PC180001 P3060006

P3060025 P3060030

Kedves Gyerekek! Tisztelt Szülők!

Január 3-án, csütörtökön lesz a szünet utáni első tanítási nap. Az első félév január 11-ig tart és január 18-ig megkapjátok a félévi értesítőt. Jó eredményeket kívánok mindenkinek!

Benisné Manner Melinda, igazgató

Kedves Szülők, Nagyszülők, egykori tanítványaink és minden érdeklődő!

 

Nagyon kedvező informatika és nyelvtanulási lehetőség kínálkozik, amelyet helyben az iskolában szervezhetnénk megfelelő létszám esetén.

120 órás angol és 60 órás informatika tanfolyam.

Árak:

-informatika teljes tanfolyam 3.000 Ft

(de kismama, 45 év feletti, munkanélküli jelentkező esetén csak 1.200 Ft),

 

-idegen nyelv teljes tanfolyam 4.500 Ft

(de kismama, 45 év feletti, munkanélküli jelentkező esetén csak 1.800 Ft).

 

A tanfolyamok azért ilyen olcsók, mert államilag támogatottak. Ezért sajnos, aki más támogatott képzésben vesz részt (középiskola, vagy felsőoktatási intézmény), az nem jelentkezhet. Egyéb tényezők: kor, iskolai végzettség, betöltött munkakör nem akadály!

A férőhelyek korlátosak, ezért minél hamarabb jelentkezni kell!

A tanfolyamok időpontjáról az érintett csoporttal közösen döntünk.

Ne feledjék, minden munkahelyen előnyt jelent az informatikai és a nyelvtudás, sőt a magánéletben is igen hasznos!

Akit érdekel valamelyik tanfolyam vagy további információra van szüksége, jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre!

Iskolánk hat tanulója tett sikeres nyelvvizsgát a budapesti Rigó utcában. A diákok szeptember óta rendszeresen készültek a szóbeli és írásbeli megmérettetésre. A foglalkozásokat és a vizsgadíjat iskolánk fizette.

A vizsga december közepén volt. Az okleveleket január elején vehették át a diákok. Sikeres nyelvvizsgát tettek: Heller Beatrix, Jámbor Bence, Kertész Mátyás, Molnár Patrik, Szrogh Zsanna, Valki Ivett.

1

Gratulálunk az eredményekhez!

„Ejnye-bejnye ez a tél

holnapra megint mit ígér?

Hol fagytól piros az orcám,

hol térdig sáros a csizmám.”

Most éppen hófehér bundájával terírette be a házak tetjét, erdőket, utakat, de még az iskola udvarát is.

Az első osztályos gyerekek kitörő örömmel fogadták a hírt, miszerint a tesi órát a hóban tartjuk. Egész nap azért aggódtak, hogy a hó nehogy elolvadjon, ameddig mi kiérünk. Mi tagadás, magam is párszor kipillantottam az ablakon, nehogy valóban így legyen, de aztán elérkezett a testnevelés óra is. Ez is, mint minden más tesi óra, komoly szervezést igényelt, hogy az öröm ne változzon betegséggé: a nadrágokat jól betűrtük a csizmába, sálat és kesztyűt is vettünk fel és irány a hótenger! A téma: hóember építő verseny. Négy csapatba tömörülve a gyerekek hatalmas erőbedobással dolgoztak.

PC210008

„Erre gurítsd, itt több a hó!”, „Segítsetek felemelni, mindjárt megszakadok!”, „Na puff, leesett a feje!”, „Ide is tapassz egy kis havat!”, ilyen és ehhez hasonló kiáltásoktól zengett az udvar, miközben szép lassan kinőttek a földből a gyerekeknél jóval magasabb alkotások. Hogy melyik a legszebb? Mindenkinek a maga csapatáé, nekem mindegyik nagyon tetszett!!

Székely Emese munkaközösség vezető

PC210029 PC210035

PC210036 PC210038