Advent harmadik szombatján óvodásaink is szerepeltek templomunkban. A közelgő Luca naphoz kapcsolódó népszokásokat elevenítettek fel.  A gyermekek bátran, ügyesen énekeltek és magabiztosan mondták a prózai szöveget.

Műsorukra sokan kíváncsiak voltak, eljöttek a szülők és a nagyszülők is.

Luca1 Luca2

Luca3 Luca4

Hóban ébred majd az ünnep,

Minden percben nevet ránk.

Tud-e bármi szebbet adni,

Mint a békés nagyvilág?

Egy évvel ezelőtt ezekkel a gondolatokkal kívántak tanulóink és pedagógusaink Önöknek szép karácsonyt.

Ma kilencedik alkalommal vehetünk részt kis zenészeink adventi hangversenyén. A Gyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bakonysárkányba kihelyezett tagozatának 13 hangszeres oktatásban résztvevő tanulója van. Pálföldi Tamás és Ocskai Simon tanár urak tanítványai zongorán, furulyán, trombitán, gitáron, harangjátékon és dobon játszhatnak.

advent1 advent4

Iskolánkban a téli szünet előtti napokban és hetekben lehetőséget és segítséget adtunk a gyerekeknek, hogy kedves kis ajándékokat készítsenek karácsonyra, hogy elkészítsenek vagy kidíszítsenek egy-két karácsonyi süteményt.

Technikaórákon a felső tagozatosok december elejétől készültek az ünnepre. A lányok adventi házikót, ajándékdobozt, karácsonyi reggeliző alátétet és „öt perces” süteményt készítettek. A fiúk fajátékot vagy igazi, működő faliórát barkácsoltak fából.

(foglalkozásvezetők: Benis István és Benisné Manner Melinda)

01 04

Az alsó tagozatosok is többféle karácsonyi díszt készítettek: pl. mécses tartót, méhviaszgyertyát. A harmadik osztályosok mézeskalácsot sütöttek, magvakkal kidíszítették, becsomagolták és ünnepi tálcán hazavitték.

(foglalkozásvezető: Székely Emese)

03 06

A téli szünet előtti utolsó tanítási napon rendhagyó programokkal vártuk a gyermekeket. Nyolc és kilenc óra között a Faluházban karácsonyi ünnepi műsort nézhetett meg minden iskolás.

03 07

A karácsonyi misztériumjáték és a karácsonyi történet megtekinthető itt.

Áldott, békés karácsonyt, nagyon boldog új évet kívánunk tanítványainknak és családjaiknak, valamint minden kedves olvasónknak.

Általános Iskola Nevelőtestülete

001

Iskolánkban a téli szünet előtt egy hétig köszöntötte a gyermekeket a képen látható karácsonyfa. Köszönjük Varga Tibor családjának, hogy felajánlotta a fenyőfát.