Minden évben lehetőséget biztosítunk, hogy a szülők betekinthessenek gyermekük iskolai életébe. Bár munkanap volt április 23-a, az alsó tagozatosok szülei magas arányban vettek részt a nyílt órákon. A legtöbb diákot lelkesítette édesanyja vagy édesapja jelenléte, örömmel mutatták be tudásukat előttük is. A nyílt órák után Balog Jánosné, egészségtan tanár tartott előadást a szülőknek a gyermekkori magatartás problémákról. Köszönjük az előadást. A szülőknek pedig azt, hogy időt szántak erre az iskolai programra.

 

Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskola a Csodálatos természet elnevezésű versenyt. Iskolánkat mindkét meghirdetett évfolyamon képviselte egy-egy három fős csapat. Mind az írásbeli, mind a szóbeli teljesítménye kiváló volt tanulóinknak. Ezt az elért eredmények is visszatükrözték, hiszen az ötödikes és a hatodikos csapatunk is első helyezést ért el.

A győztes ötödik osztályos csapat tagjai: Kokas Nikoletta, Molnár Rebeka, Ősz Réka.

A győztes hatodik osztályos csapat tagjai: Hajnal Brigitta, Tóth Martin, Cseszneg Fanni.

Molnár Rebeka megkapta a „legjobb előadó” díjat is.

Gratulálunk az eredményekhez!

Benis István, felkészítő tanár

Iskolánkban április 23-án, hétfőn nyílt nap lesz. Ezen a napon az első két órában látogathatnak foglalkozásokat a szülők. Ebben az időszakban nem órarend szerint haladunk, hanem olyan órák lesznek, amelyek nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot.

A tízórai szünetben a közelmúlt versenyeredményeinek nyilvános értékelése történik a felsős épület udvarán.

10 órától Balog Jánosné, egészségtan tanár tart előadást a szülőknek. Az előadás témája a gyermekkori magatartás problémák, ezek szülői kezelésének lehetőségei és szükség esetén a szakemberhez fordulás módjai. Az előadás helye: felsős épület informatika terme.

Szeretettel várjuk elsőtől nyolcadik osztályba járó tanulóink szüleit a nyílt napi programjainkra.

Több éves hagyomány, hogy 5. osztályosaink történelmi tanulmányaikhoz kapcsolódóan részt vesznek Kisbéren, a Hagyományőrző Egyesület bemutató foglalkozásán a Lovardában. Ez alkalommal is az ősmagyarok életmódjával, szokásaival, viseletével ismerkedhettek tanulóink. A program része volt a lovasíjász bemutató is.

 

A részvételi díjat a Tatabányai Tankerületi Központ fizette.

Éppen délidőhöz közeledtünk, amikor befejeződött a bemutató. Kissé éhesek voltunk már. Jól jött, hogy Rábai Ricsi apukájának közreműködésére meghívást kaptunk a Paradiso Pizzériába. Mindenki egy hatalmas szelet pizzával csillapíthatta éhségét. Köszönjük a vendéglátást!

 

Benis István, osztályfőnök

„A jó szakma biztos jövő!” – Ezzel a mottóval lelkesítették a szakmák iránt érdeklődőket a kisbéri Bánki Donát Szakközépiskolában a szakmák éjszakáján. A gyerekek közvetlen közelről nyerhettek bepillantást a különböző foglalkozásokba szakoktatók és diákok segítségével. Az asztalosműhelyben kiskocsit készítettek, a varrodában virágos tarisznyát varrtak és egyszerű varrodai feladatokat oldottak meg varrógéppel. Szerszámpróba keretében alkalom nyílt hagyományos és CNC alapmegmunkálások megismerésére és munkadarabok gyártására. A gyerekek minden őket érdeklő kérdésre választ kaphattak: beszélgettek az ott tanuló diákokkal, szakoktatókkal, megtudhatták, mi szükséges az adott szakmák elsajátításához és mi vár rájuk később, a munka világában.

A programokat katasztrófavédelmi és rendvédelmi bemutató is színesítette, melyek során megismerkedhettek a legújabb magyar fejlesztésű tűzoltóautóval és különböző fegyverekkel is.

 

 

Az estét tombolasorsolás zárta, ahol minden résztvevő értékes nyereményekkel gazdagodott.

A rendezvény nagyon jó alkalom volt a tájékozódásra. A sok színes program  felkeltette a gyerekek érdeklődését a különböző szakmák iránt, segítve ezzel a későbbi pályaválasztást.

Szabó Magdolna

osztályfőnök