Május 8-án (pénteken) a munkatervben foglaltak szerinti rendhagyó program lesz iskolánkban, német napot tartunk. A diákoknak csak délelőtt lesznek foglalkozások. 8 órától játékos vetélkedő és kézműves foglalkozások, 11 órától Brémai muzsikusok a Szekszárdi Német Színház előadásában. Ebédelési lehetőséget biztosítunk.

Buszok indulása: 12.15 Felsődobosra , 12.30 Vérteskethelyre, 13.45 Akára.

Plakt

Már hagyománnyá vált, hogy intézményünk részt vesz a szili iskolában szervezett Európai Uniós vetélkedőn. Iskolánkat háromfős csapat képviselte. Heller Beatrix, Kertész Mátyás és Szrogh Zsanna csapata. A tanulók előzetesen készültek az Unió történelmi, földrajzi, kulturális és művészeti tudnivalóiból. A felkészülés sikerességét bizonyítja, hogy fölényes győzelmet arattak és az előző évekhez hasonlóan ismét elsők lettek. A versenyre póttagként készült Molnár Patrik.

Felkészítők: Szroghné Patvaros Zsuzsanna, Benisné Manner Melinda, Veréb Edina

IMG_5977

Gratulálunk a gyermekek sikeréhez!

A Bakonysárkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával ebben az évben első alkalommal került megrendezésre a Rozmaring kulturális napok rendezvénysorozat, melyhez iskolánk is csatlakozott. A német nyelvi verseny után, május 8-án  vetélkedőt szerveztünk tanulóinknak. Az alsó és felső tagozatosok kisebb csoportokat alkotva jártak állomásról állomásra és oldották meg az izgalmas feladatokat, melyek a német nyelv elmélyítését és a hagyományok ápolását szolgálták. Egyik helyen Németország tartományait kellett kiszínezni egy puzzle képen, majd helyesen összerakni azt. Máshol német nyelvű recept alapján kellett elkészíteni egy süteményt, kisebb feladat volt az édesség elfogyasztása.  A német dalokat, táncokat és verseket is szívesen tanulták a gyerekek. Eredményesek voltak a gyógynövények német megnevezésében és a gondolkodtató feladatok megoldásában is.

IMG_6008 IMG_6017

IMG_6019 IMG_6029

A csoportok pontszámaik alapján hasonlíthatták össze az állomásokon végzett munkájukat. A szülői munkaközösség támogatásának köszönhetően mindenkit megjutalmazhattunk egy nagy tábla Milka csokoládéval. A dobogósok oklevelet is kaptak.

IMG_6037 IMG_6038

A vetélkedő után mind a nyolc osztály a Faluházba vonult, ahol együtt néztük meg a Szekszárdi Német Színház kétnyelvű előadását, a  Brémai muzsikusokat.

IMG_6053 IMG_6039

Május 9-én az iskola udvarán folytatódott a programsorozat.  Az alkalmilag felállított színpadon egész délután kulturális csoportok  adtak műsort.  A pusztavámi Német Nemzetiségi Fúvószenekar, a móri Edelweiss Tánccsoport és zenekara.

IMG_6105 IMG_1720

Fellépett a bakonysárkányi általános iskola tánccsoportja is, intézményünk tanulója, Valki Ákos  szólót táncolt.

IMG_1738 IMG_1733

A záró szám a tarjáni Echo Zenekar  műsora volt.

IMG_1754

A zene és tánc mellett az iskola aulájában kiállítás várta az érdeklődőket. Moser Ernő fafaragó művész csodálatos munkáiban a sváb hagyományok és a sváb emberek mindennapjai is megjelenítésre kerültek.

IMG_6119 IMG_6129

IMG_6138 IMG_6135

IMG_6137

Önkormányzatunkkal és az óvodával együttműködve szerveztük meg a mára hagyománnyá vált Családi napot szombaton. Az iskola udvarán számtalan színes program várta a kicsiket és a nagyokat. Délelőtt utcabajnokság mozgatta meg a focit kedvelőket. Délután ugrálóvár, élőcsocsó, csúszda, játékos akadálypálya várta a kicsiket.

IMG_6071 IMG_6067

A nagyobbak kerékpáros tudásukat, illetve célba rúgó képességüket próbálhatták ki.

IMG_1772 IMG_1769

Aszfalt rajzot készíthettek a gyerekek vagy érdekes kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Készíthettek bohócos pörgettyűt, fapálca kirakót, vagy bábot, csipesz pillangót, quilling képet, zsugor nyakéket vagy célba dobót.

IMG_6064 IMG_6060

IMG_6084 IMG_6216

Kérhettek magukra arcfestést vagy csillám tetkót is.

IMG_6065 IMG_6082

Az éhes szájakat gulyás, lángos és palacsinta várta.

IMG_6080 IMG_1777

Iskolánkban hagyományosan ez a program egyben a Gyermeknap ünnepe is. Minden diák  hasznos ajándékot  - egy kulacsot - kapott a szülői munkaközösségtől. További édességeket adhattunk át a Bakony vegyesbolt és a Presszó támogatásának köszönhetően.

Köszönjük a pedagógusoknak a foglalkozásvezetést, a színes ötleteket, a szülőknek pedig a sok finom ennivalót.