1. nap

Ragyogó napsütéses időben indultunk az öt napos alpesi nyelvi táborunkba. Szüleinktől egy gyors búcsúzás, némi izgalom, de pár perc múlva mindenki visszanyerte régi formáját. Beindult a véget nem érő, folyamatos mesélés, éneklés a buszon magyarul és - Zsófi néni segítségével - időnként németül.

Az első megállónál – még Magyarországon - tízóraiztunk, és megalakítottuk csapatainkat. A sötét(kék)eket, a fel(világos)ultakat és a pirosakat. Minden csapatnak jutott egy pedagógus is, aki a szárnyai alá vette.

Lassan haladtunk, útépítések sora. 30 km/h, 40 km/h, 50 km/h. Kötelező pihenés a sofőrnek és ebéd az utasoknak. Ennek eredményeképp nem értük el az utolsó Haulit. Nem baj, majd pótoljuk. Kárpótlásként havas csúcsok, szép hidak, várak, egy rövid túra az Enns folyó mentén, és irány az Óperenciás (Ober Enns) tengeren túlra, ahol várt a mi kis kastélyunk, a JEKA szállás.

Mivel a kastélyban szolgák nem vártak ránk, maradtunk a „magad uram, ha szolgád” nincs elvnél. Piros csapat tíz ügyes kezével finom vacsorát varázsolt az egész csoportnak: grízgombóc leves, makaróni, barack.

Tele pocakkal aztán mosogatás, majd egy óra feladatozás.

Környék rövid feltérképezése, szobák elfoglalása, esti tisztálkodás és reméljük hamarosan alvás.

Csók a szülőknek, mindannyian jól vagyunk!

Hétkor keltünk, tisztálkodás után reggeliztünk és úti csomagokat készítettünk.

Nagy izgalommal vágtunk tanulmányutunk legnagyobb attrakciójához, a 3000 m magasan fekvő Dachstein-gleccser meghódításához. Kezdetben gyönyörködtünk a tájban, az alpesi legelőkben, a rendezett házakban, majd német mondatokat fogalmaztunk az út mentén látottakról. Aztán kezdett izgalmasabb lenni az út. Az adrenalin mindenkinél olyan mértékben emelkedett, ahogy a felfelé vezető út. Szerpentinút hajtű kanyarokkal, 20 %-os emelkedő, alattunk és felettünk gyönyörű fenyves. 2000 m-ig mentünk a busszal, amikor elértük a felvonót. A nemrég felújított kabinokban, néhányan a tetőn is utazhattak. Páratlan élmény volt, 1000 m-t emelkedtünk. A többség csak akkor hitte el, hogy a tetőn mindenütt hó van, amikor saját szemével látta. Pedig reggel 28 fokban indultunk a szálláshelyről. Felejthetetlen volt már az első pillanatokban a sziklák fölé nyúló kilátóra menni, Ausztria legmagasabban fekvő függőhídján átsétálni és a páratlan kilátásban gyönyörködni.

Ezután a jégpalotába mentünk, ahol szebbnél szebb faragott jégszobrokat láttunk a szivárvány minden színében megvilágítva. Persze, hogy elfoglaltuk helyünket a királyi jégpalotában is.


Ezután egy óriási túrára indultunk a gleccseren, néhol 30-40 cm mélyre süllyedtünk a hóban, de végül feljutottunk a célhelyre és elfogyasztottuk úti csomagunkat. Mindannyian megfogalmaztuk, hogy olyan látványban részesültünk a csúcson, amit szüleinknek semmilyen fényképen nem tudunk átadni. Csodálatos volt!

A visszaút kissé könnyebb volt, de összességében nagyon elfáradtunk. Igazán üdítő volt, hogy a végén 100 m hosszan futószalaggal utazhattunk.

Rövid pihenő és sütkérezés után újra beszálltunk a kabinba és leereszkedtünk a buszunkhoz. Ez volt az igazi szabadság 3000 méteren!

A szálláson a világoskék csapat készített finom vacsorát: gyümölcsleves, hamburger pogácsa burgonya körettel és salátával, tejszínes joghurt. Ezután mosogatás, feladatozás.

A mai napra több érdekes programot terveztünk. Reggeli után az iskolába indultunk, ahol az igazgató úr várt bennünket, akinek átadtuk ajándékainkat.

Az egész délelőttöt ott töltöttük és sok mindent megismertünk az itteni iskolarendszerről, a tanórákról, az iskola felszereltségéről. Látogattunk nyelvi, matematika és kézműves órákat is. A termek szépen díszítettek és tiszták voltak. Kiválóan felszerelt tankonyha, külön szaktanterem a famegmunkáláshoz és külön a fém tárgyak készítéséhez, kerámiaműhely, szabász és varró tanterem, modern tornaterem a tantermeken kívül. Érdekes volt, hogy szinte minden osztályban két pedagógus volt jelen a tanórán, illetve kisebb csoportokban vettek részt a gyerekek a foglalkozásokon.  Külön érdekesség volt, hogy két Magyarországról kitelepült gyerek is tanult az iskolában, velük is beszélgettünk.



Az iskolalátogatás után a Planai felvonóra szálltunk, hogy ezen a napon sem maradjon el a csodás panoráma az Alpok hegycsúcsairól. Igaz ma „csak” 2000 m-es magasságba emelkedtünk, de a látvány itt is nagyon szép volt és soha véget nem érőnek tűnő volt a felvonózás. Mivel ma nem értük el a hóhatárt csodás zöld mezőkön sétáltunk, körülöttünk havas hegycsúcsokkal. A családos túrázókra is gondoltak és esztétikus játszótereket is elhelyeztek a hegyoldalban. Mi is kipróbáltunk néhány játékot.

A mai nap harmadik programja a Wilde Wasser megtekintése volt. Ez egy csodás vízesés, melynek vonalát szerpentin ösvényen, fa és fém létrákon lehet követni. A felfelé vezető úton hol a zuhatag jobb, hol a bal partján haladtuk. Egyik oldalról a másikra fa és fém hidakon kellett átmenni. Ennek a helynek a legnagyobb attrakciója a morajló vízzuhatag mellett az 50 hosszú, 25 m-rel a víz fölött kifeszített függőhíd volt.

Fáradtan értünk haza, de a sötétkék csapat még összeszedte magát és egy igazán finom vacsorát készített: borsókrém levest, rántott szeletet rizzsel és zöldség körettel. Desszertnek pudingot kaptunk. A mosogatás után még elindultunk egy helyi sétára a településen. Csodás a környék, kár hogy az otthoniak nem láthatják.