Tisztelt Vendégeink! Kedves Ballagó Diákok! Nyolcadikosok!

Sokszínű osztály vagytok, jó néhányan tehetségesek. A tehetség egyszerre felelősség, kötelesség és kockázat is, mert a siker és kudarc lehetősége egyaránt benne rejlik. Sokan közületek már az általános iskolai tanulmányok alatt óriási eredményeket értek el a tanulmányi versenyeken. A megye legjobbjai, az ország élenjárói voltatok földrajzból, természetismeretből. Kimagasló eredmények születtek matematikából, fizikából és biológiából is. Meg kell említeni, hogy iskolai tanulmányaitok alatt hatan tettetek németből junior nyelvvizsgát, többen megtanultatok egy-egy hangszeren játszani, a fiúk jól rúgják a labdát és vannak remek kézügyességgel bíró lányok köztetek. Feladtátok a leckét a fiatalabbaknak. Nem lesz könnyű nekik, amennyiben hasonló eredményeket szeretnének elérni. Hiányozni fogtok!

IMG_8915

Tavaly az előző tíz év legjobban teljesítő tanulói kerültek fel a dicsőségfára, összesen tízen. Ebben az évben osztályotokból öt tanuló is kiérdemelte, hogy neve és fényképe szerepeljen az aulát díszítő kerámia képen. Név szerint: Jámbor Bence, Kertész Mátyás, Szrogh Zsanna, Molnár Patrik és Heller Beatrix. Szívből gratulálok nektek!

Vannak az osztályban néhányan, akik a bennük rejlő lehetőséget nem aknázták ki teljesen. Nekik Hamvas Béla szavait ajánlom a figyelmükbe: „Ha nem találtad meg az igazi pozitív választ a kérdésedre, nem azt jelenti, hogy a válasz nem létezik, hanem azt, hogy nem kerestél még eleget”.

Ti, akik most itt álltok, bizonyára sokféleképpen élitek meg a jelen pillanatait. Én azonban mindannyiótok nevében egyformán megköszönöm mindazoknak a segítségét, akik biztattak, bátorítottak, benneteket az elmúlt évek során. Köszönöm a szülők és a pedagógusok segítségét, amit nyújtottak számotokra.

Végül újra Hamvas Bélát idézem, így kívánok sikeres életutat nektek.

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle… Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz oszd meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

IMG_8936

Támogató: sok-logo

Támogatás teljes összege: 1 500 000 Ft

Pályázati azonosító: NTP-KKT-A-14-0001

Június 15-én, hétfőn tartottuk a tehetségprojekthez kapcsolódóan a Kutató Diákok Napját.

IMG_7384 IMG_9089

A programon a felső tagozatos diákok egy része és a járás más iskoláinak diákjai és tanárai vettek részt. Olyan diákok, akik a természetismereti és természettudományos tantárgyakból jól teljesítettek a tanév folyamán. A programról televíziós felvétel is készült, mert természettudományos eredményeinkre felfigyeltek és bemutatják a szélesebb közönség számára is.

A program igazgatói bevezetővel kezdődött, mely során bemutattuk a pályázati projektet a résztvevőknek.

IMG_9051

Ezt követően tanulóink prezentációkat tartottak saját megfigyeléseikről, vizsgálódásaikról az alábbi témákban:

Benczik Petra:  Megfigyeléseim a lovakról

IMG_9057

Szrogh Zsanna: Az élővilág rajzos szemmel

IMG_9062 IMG_7378

Varga Tamás: Az odúzás mestersége

IMG_9064

Gulyás Eszter és Molnár Mónika: Egy kockás liliom naplójából

IMG_9068 IMG_9070

Jámbor Bence: Mit jelentett nekem a versenyzés…

IMG_9073

A diákok után Dr Mari László az ELTE docense tartott egy izgalmas előadást Indonézia vulkánjairól. A vetítéssel egybekötött előadás élményszerűen adta vissza a tanár úr személyes tapasztalatait.

IMG_9079

A tatai Eötvös Gimnázium fizika munkaközösségének tanárai a „Fény Nemzetközi Évéhez" kapcsolódóan látványos fénytani kísérleteket mutattak be.

IMG_7392 IMG_7398

IMG_9090 IMG_9123

A kísérletezést tanulóink bemutatói zárták:

Szimler Patrícia: A természettudományos gyakorlat legizgalmasabb kísérlete

IMG_9125

Gulyás Eszter: Biorezonancia mérés – avagy a Cartesius búvár működése

IMG_9137

Kertész Mátyás: Fizika szakkörön készített üdítőautomata működésének bemutatása

IMG_9132

Heller Beatrix és Molnár Patrik: lufiautó és lufirakéta működésének bemutatása és magyarázata

IMG_9138 IMG_9143

A bemutatók után közösen fogyasztottuk el a tehetség tortáját.

IMG_7414 IMG_7420

A program műhelymunkával zárult. Műhelyfoglalkozáson az alábbi eszközöket készíthették el a tanulók: mozgó malom, lufiautó, periszkóp (Fény Nemzetközi Éve - 2015), kaleidoszkóp (Fény Nemzetközi Éve - 2015), szivárvány LED lámpa (Fény Nemzetközi Éve - 2015), repülő modell, gyöngyös buborékfújó (Fény Nemzetközi éve - 2015)

IMG_7443 IMG_7428

IMG_7427 IMG_7431

IMG_7438 IMG_7434

IMG_7425 IMG_7380

A természettudományos versenyeken eredményesen szereplő diákok képe és eredményei egy tablón kerültek bemutatásra.

IMG_7376

Támogató: sok-logo

Támogatás teljes összege: 1 500 000 Ft

Pályázati azonosító: NTP-KKT-A-14-0001

A felső tagozatosok egy szűkebb csoportjának tábor keretében nyílt lehetősége a Balaton környékének újszerű megismerésére. A tehetségtábor tagjai tulajdonképpen egy négy napos terepgyakorlaton vettek részt.  A Balaton-felvidék geológiai nevezetességeit pedagógusok szakvezetésével tekintették meg.

A tanulmányút első állomásaként  a Bakony új idegenforgalmi nevezetességét, a Széchenyi Zsigmond kilátót, illetve onnan a panorámát is megnéztük.

IMG_7450 IMG_7455

A Balaton-felvidék egyik kismedencéje a 8 millió évvel ezelőtt még itt hullámzó Pannon-tenger egyik öble, a Káli-medence. Itt különleges domborzati formákat, a bazalt formációkat tekintettük meg. Panorámakép segítségével beazonosítottuk a medencét övező hegyeket és a kiállított kőzeteket is sorra tanulmányoztuk: lajta mészkő, bazalttufa, riolit, dolomit, gránit, agyagpala… Nagyon megörült néhány diák, akik előző héten Ausztriában voltak, hogy Dachsteini mészkövet is találtunk.

IMG_7463 IMG_7475

IMG_7483 IMG_7540

Az egykor több km hosszúságban húzódó kőtenger legszebben megmaradó részeit Szentbékkálla határában láttuk.  Nagy öröm volt a krokodil sziklán hintázni.

IMG_7557 IMG_7581

IMG_7597 IMG_7618

A Tapolcai-medence északi felét a dolomitszíntérbe öbölszerűen benyúló miocén mészkőfennsík alkotja. A sekélytengeri fejlődésű, porózus kőzeten számos felszíni karsztforma jött létre, továbbá barlangjáratok oldódtak ki, például a Tapolcai-tavasbarlang, melyet belülről csónakkal tekintettünk meg. Igazán informatív az új látogatóközpont, mely az egész Balaton-felvidéket mutatja be látványos, interaktív, ugyanakkor szakszerű formában.

IMG_7639 IMG_7565

IMG_7681 IMG_7700

IMG_7710 IMG_7712

 

A tanulmányút folyamán sorra vettük a sajátos alakú tanúhegyeket is, melyek közül a Szent György-hegyet meg is másztuk. Nagyszerű élmény volt a hatalmas, orgonasípokhoz hasonlóan sorakozó bazalttornyok mellett felmászni, majd azok tetejéről újra számba venni a geológiai nevezetességeket.

IMG_7734 IMG_7736

IMG_7746 IMG_7758

IMG_7763 IMG_7740

Természetesen megtekintettük Tihanyt és a Tihanyi-félszigetet, a Balaton igazi ékszerdobozát is. Bár az apátsághoz is elsétáltunk, számunkra fő célpont a Ciprián-forrás, a belső és külső tó, a levendulamezők, a gejzírkúpok és az azokhoz vezető tanösvény volt. A Levendulaház programján is részt vettünk, aminek különös jelentőséget adott, hogy éppen ottlétünkkor zajlott a levendula fesztivál. A barátlakásokhoz, melyek egyedüli építészeti értéket képviselnek egész Közép-Európában, csodálatos túraúton jutottunk, több helyen kiemelkedő balatoni panorámával. Itt volt lehetőségünk fénytani megfigyeléseket is tenni a Balaton víztükrén. Tihanyba két és fél órás hajóúton jutottunk el és ugyanígy utaztunk vissza is a szálláshelyünkre.

IMG_7796 IMG_7798

IMG_7818 IMG_7829

IMG_7851 IMG_7854

IMG_7880 IMG_7885

Az északi part egyik fontos geológiai nevezetessége a vörös homokkő, melyet Balatonalmádiban a róla elnevezett tanösvényen tekintettünk meg.  A túraútvonal a bányaparkon keresztül vezetett egészen az Óvári kilátóig. Itt aztán ismételten csodás panoráma tárult elénk. A kenesei magasparttól a Fűzfői-öblön át egészen a Cseri-hegyig elláttunk. A túraútvonal egy további attrakciója a kiállított „szertartányos” gőzmozdony. A túrára vonattal utaztunk, odafelé „Kék Hullámmal”, visszafelé „Katicával”.

IMG_7920 IMG_7987

IMG_7937 IMG_7942

IMG_7964 IMG_7971

Az egyedül álló értéket őrző kenesi magaspartra a Tátorjános tanösvényen jutottunk fel. A 25-30 méter magas, pannon üledék és lösz alkotta fal oldalába ritka és értékes madárfajok költenek, a folyamatosan málló, meredek leszakadáson, és a fölötte elterülő platón különleges növények és társulásaik élnek. Legnevezetesebb közülük a tátorján.  A túraúton felfelé menet, a török és tatár időkben menedékül szolgáló „tatárlikakat” is megtekintettük. A tetőn aztán ismét csodás panoráma várt ránk, mely egy kilátóról még fokozható is volt. Az egyik tanuló itt fogalmazta meg a következő mondatot: „Nem tudtam, hogy a Balatonnál ennyi csodálatos hely létezik.” Hát igen… Ez alkalommal egy teljesen új szemmel ismerhették meg tanulóink Közép-Európa legnagyobb tavát és annak északi környezetét.

IMG_8020 IMG_8032

IMG_8045 IMG_8050

Persze a csodás földrajzi túrák mellett szakítottunk időt egy kis fürdőzésre, bobozásra és látogatást tettünk a felújított, kibővített Veszprémi Állatkertben is. Utaztunk busszal, hajóval, vonattal, jókat nevettünk és beszélgettünk esténként. Négy nap, sok élmény, sok tanulság, jó lesz majd visszaemlékezni rá...

IMG_7999 IMG_8069

IMG_8056 IMG_8057

Benis István földrajz-környezettan tanár, Benisné Manner Melinda fizika tanár

Három hetet meghaladó projektünk idén Fekete Istvánhoz, az iskola névadójához kapcsolódott. Célunk az volt, hogy minél többet tudjunk meg az író életéről, műveiről, valamint részletesen ismerjük meg Vuk történetét, közben induljunk el az olvasóvá válás útján. Változatos munkaformákkal tettük érdekesebbé az ismeretszerzés, rögzítés, feldolgozás folyamatát. Gazdagodtunk tudásban, ügyesedtünk, okosodtunk. A megismert munkamódszereket a későbbiekben is remekül tudjuk majd alkalmazni. Megtanultunk információt, képeket gyűjteni az internetről, válogatni ezek között. Tablót készíteni, illusztrálni. Már nem rémisztő szó számunkra az olvasónapló, tudjuk, hogy ennek elkészítése egy izgalmas, alkotó folyamat. Megéreztük, hogy az olvasás lehet örömteli, érdekes, lelkünkre ható tevékenység.

01 02

04 09

A projekt zárásaként a Kis-Bükk hegyen álló Fekete István kilátóhoz sétáltunk el a Fekete István tanösvény egy szakaszán, útközben megfigyelve a bakonyi erdő jellegzetességeit. A kilátó tövében színes feladatlapokat töltöttünk ki csoportmunkában, számot adva a tanultakról.

15

 

Szroghné Patvaros Zsuzsaanna, tanárnő

Bakonysárkányban az angol mint második idegen nyelv bevezetését a szülők és a gyerekek igényei tették szükségessé. Tanulóink járatosak a nyelvtanulási technikák alkalmazásában, hiszen a német nyelvet minden évfolyamon heti 5 órában tanulják.

Iskolánk nyelvi választékának bővítése 2012-től valósult meg. Ekkor szereztem angol nyelvi tanítói végzettséget az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, ahol kompetencia alapú angol nyelvi képzésen vehettem részt.

A 2014/15-ös tanévben heti két órában, választható foglalkozás keretében tanulhattak angolt a tehetséges diákok alsó és felső tagozaton. A tananyagot a csoport nyelvi szintjéhez, korosztályához és sajátos igényeihez (pl.: továbbtanulás) igazodva választottam ki. Fontos szempont volt ezen kívül a kompetencia alapú oktatás, aminek iskolánkban más tantárgyak terén is hagyománya van. Tankönyveink, a Happy Street és a Project 3rd Edition tankönyvsorozatok szem előtt tartják ezeket a szempontokat, emiatt esett rájuk a választás. Az összeállított tanmenet a fejlesztendő képességekből, készségekből indul ki. Tanulóközpontú ismeretátadásra törekszünk: középpontban a cselekvés és az ismeretek gyakorlati alkalmazása és a kommunikáció áll.

Az iskola jó felszereltsége lehetővé teszi az IKT-s eszközök rendszeres alkalmazását a szakkörökön is. Mivel a tankönyveinkhez interaktív tananyag is tartozik, az interaktív tábla használata rendszeres az órákon: nyelvtani gyakorlásra, hallott szöveg feldolgozására, interkulturális információk gyűjtésére, projektmunkához és játékhoz használjuk.

Rendszeresen alkalmazunk kooperatív tanulási formákat. Ezek egyrészt az tanulási készségek fejlesztése miatt tartom fontosnak, másrészt a csoportdinamika növelésére, hiszen ezek a csoportok nem azonos osztályba járó tanulókból tevődnek össze.

Differenciálással lehetőség van az egyéni haladási ütem biztosítására (segítve később csatlakozók, más iskolákból érkezett tanulók felzárkózását), valamint egyéni igények kielégítésére (továbbtanulás miatti elvárások). Évente két projekt kerül megvalósításra. Az idei tanévben a felsősök a faluról készítettek Power Point prezentációt, az alsósok pedig mozgásos szókincsjátékokkal ismételték az idei tananyagot. A projektek növelik a tanulói önállóságot és hozzájárulnak az angol foglalkozások módszertani sokszínűségéhez.

Bízom benne, hogy az angol nyelv kompetencia alapú oktatása által sikerül kielégíteni a folyamatosan bővülő társadalmi igényeket.

 

 

ang

 

 

Szabó Magdolna